NESsT konferenciáról beszámoló

Október 3-án csapatunk egy budapesti konferencián vett részt, melyet a Telekom székházban tartottak. A konferencia, a negyedik Társadalmi Vállalkozások napja volt a NESsT szervezésében. Megérkezésünk után, a gyors regisztrációt követően alkalmunk nyílt körbe nézni a Telekom székház épületében, mely rendkívül impozáns és kiválóan alkalmas volt arra, hogy a konferencia színhelyéül szolgáljon.

A nyitóbeszédet követően több előadást is hallhattunk a társadalmi vállalkozások szerepéről, jelentőségéről és jövőjéről. Az első szekciót követően egy rövidebb kávészünet következett. Ekkora már a különböző résztvevő társadalmi vállalkozások megérkeztek, kitelepültek a standjaikhoz, így kis csapatunkkal mentünk egy gyors kört, hogy körbenézzünk és beszélgessünk velük. Mint kiderült valamennyien hátrányos helyzetben lévő emberekkel dolgoznak együtt, illetve foglalkoztatják őket. Most azonban még nem volt rá sok időnk mivel kezdődött a következő bontott szekció ahol személy szerint én a marketing előadásra ültembe. Kicsit jobban belátást nyerhettem az internetes marketingértékesítésről és pozicionálásról. Majd utána egy két órás szünet következett, hogy mindenkinek legyen ideje kényelmes tempóban megebédelni (az ebédet szintén olyan társadalmi vállalkozások készítették, akik csökkentett munkaképességű vagy hátrányos helyzetű embereket foglalkoztatnak). Ekkor volt több időnk beszélgetésbe elegyedni a konferencia többi résztvevőjével, valamint a kitelepült társadalmi vállalkozásokkal. Számtalan jó ötlettel találkoztunk, rendkívül inspiratív volt, mindemellett lehetőségünk volt vásárolni is az általuk kínált termékekből, azoknál a standoknál, akik termékértékesítéssel foglalkoznak.

A konferencia záróbeszédeit követően végül mind úgy indultunk haza, hogy már mélyebb belátásunk volt a társadalmi vállalkozások szerepéről és potenciáljáról.

Galéria megtekintése

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük