KKV kapacitás bővítés

Magyarország Kormánya felhívása a mikro-, kis és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése érdekében. A Kormány az Európai Unióval a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását. A cél elérését a Kormány a mikro-, kis- és középvállalkozások együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén.

Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:

  • A benyújtott projektjavaslatokat azok benyújtásától számított 30 nap2 alatt elbírálja.
  • A felhívás feltételeinek megfelelő legjobb projekteket 10 millió Ft – 100 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti.

A támogatási kérelmet benyújtó vállalkozások az együttműködés keretében vállalják, hogy:

  • Projektjük megvalósításával hozzájárulnak a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (továbbiakban: KKV) termelési kapacitásainak bővítéséhez.
  • Legalább a projekt elszámolható költségeinek 50%-át önrész biztosításával finanszírozzák.

A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.

A jelen felhívás célcsoportjába azon vállalkozások (és vállalkozók) tartoznak, amelyek hozzáadott-értéknövekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 8,5 milliárd Ft. A támogatott pályázatok várható száma: 150-200 db.

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

A; mikro-, kis-, és középvállalkozások,

B; melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt,

C; magas szinten feldolgozott terméket előállító iparágak vállalkozásai (pl. a szolgáltató szektor, az építőipar és a bányászat kivételével), amelyek hozzáadott-értéknövekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük az „Ágazati fókusz” című mellékletben foglalt tevékenységek valamelyikéhez kapcsolódik, és a fejlesztés eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

A projektjavaslat benyújtásának határideje: 2014. december 31.

A projektjavaslat benyújtásának módja: Online benyújtás elektronikus kitöltő programon keresztül.

A projekt fizikai befejezésének meg kell történnie a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatói Okirat hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatói Okirat hatályba lépését követő 12 hónapon belül.

A felhívás támogatja a vállalakozások termelési kapacitásainak fejlesztését. A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak:

A; Gyártáshoz kapcsolódó, új termelő eszköz beszerzése (regionális beruházási támogatásként)

B; Az új gyártási folyamat során az anyagmozgatáshoz és csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése (regionális beruházási támogatásként) – önállóan nem támogatható

C; Infrastrukturális és ingatlan beruházás (regionális beruházási támogatásként) – önállóan nem támogatható

D; Információs technológia-fejlesztés, kizárólag a gyártó berendezéshez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek (regionális beruházási támogatásként) – önállóan nem támogatható

E; A termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések

(regionális beruházási támogatásként) – önállóan nem támogatható

Nem támogathatóak a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló projektek.

A projekt keretében kizárólag az „Ágazati fókusz” című mellékletben foglalt tevékenységek fejleszthetőek.

Kötelező vállalások:

A; Létszámtartás: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá (a negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5.).

Bázislétszámnak minősül a támogatási kérelem beadását megelőző év éves átlagos statisztikai állományi létszáma.

B; Nettó árbevétel növelése: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az átlagos éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel) százalékos növekménye átlagosan legalább 5% lesz.

Fenntartási kötelezettség és nyomon követés:

A; Támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott termelő kapacitásokat, információs technológiai fejlesztéseket a projekt befejezését követő 3. év végéig fenntartja és üzemelteti.

B; A megvalósítás és a fenntartás időszakában a kedvezményezett a projekt megvalósulásáról köteles adatot szolgáltatni:

Átlagos statisztikai állományi létszám (nő, férfi, fogyatékos, roma)

Éves nettó árbevétel/Adóalapba beszámított bevétel

A fejlesztésből adódó energia-megtakarítás/és megújuló energia felhasználás éves becsült összege

Önrész:

A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önrésszel kell rendelkeznie. Az önrész saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból állhat. (Saját forrásnak a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett, állami támogatást nem tartalmazó forrás minősül.)

A támogatást igénylőnek legalább a projekt elszámolható összköltségének 25%-át vagy az önrész felét kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie.

A jelen felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül.

Jelen pályázati felhívás keretében a projekt javaslatok elbírálása egyszerűsített eljárásrend keretében történik, mely alapján a projekt elszámolható összköltsége legfeljebb 300 000 000 Ft lehet.

A támogatás mértéke, összege:

A; Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 10.000.000 Ft, maximum

100.000.000 Ft.

B; A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50%-a, de legfeljebb – beleértve a projekthez más forrásból igénybe vett állami támogatást – az Atr. 25. §-a szerint meghatározott mérték.

Előleg igénylése:

Jelen pályázati felhívás keretében legalább 20 000 000 Ft támogatási összeg megítélése esetén előleg igényelhető.

Ágazati fókusz

A jelen felhívás célcsoportjába azon vállalkozások (és vállalkozók) tartoznak, amelyek:

  • Magas szinten feldolgozott, végfogyasztásra szánt terméket előállító iparágak vállalkozásai (a szolgáltató szektor és az építőipar kivételével),
  • Amelyek hozzáadott-értéknövekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak,
  • A fejlesztésük az jelen, „Ágazati fókusz” című mellékletben foglalt tevékenységek valamelyikéhez kapcsolódik,
  • És a fejlesztés eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

Névjegy Levente Huszár

Webmester, kedvenc zenei producer: deadmau5

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük